José Vicente Sánchez

Személyes adatok:
Teljes név: José Vicente Sánchez
Alias: Sánchez, Kutya
Születési dátum: 1975 - 08 – 02
Kor: 41
Családi állapot: Egyedülálló

Speciális adatok:
Kaszt: Ellenálló
Kaszton belül betöltött poszt: Tanácsos, beszerző, tanító, alkalmi kém (rendkívül multifunkcionális xD)
Képesség: Alakváltó (közepes)
Kutya – Ír szetter
Galamb
Cápamárna
Fegyver: Egy vadásztőr, semmi más.

Személyiség:
Egy hihetetlenül nyugodt és békés ember, szinte semmi sem tudja kihozni a sodrából. Nehéz eldönteni, hogy ez alapvetően abból a „minden mindegy” hozzáállásából fakad, vagy mindig is ilyen békés volt. Nem igazán nézné belőle ki senki, hogy akár a légynek is tudna ártani, ő inkább az ész embere, mint az erőé. De az okos emberek a legveszélyesebbek.
Hűséges, mint az az eb, aminek az alakját előszeretettel ölti magára. Társaiért a végsőkig kiáll. Ha valakivel kapcsolatban fel is merülhetne, hogy kém, vele biztosan nem. Sokan úgy tartják, hogy az állatalak nagyban sugallja az ember jellemét. Bizony a kutya Vicente esetében telitalálat.
Zárkózott, nem beszél sokat magáról vagy a múltjáról. Ha kérdezik, akkor csak annyit mond, amennyit szükséges, vagy egyszerűen kitér, esetleg terel, éreztetve, hogy nem kívánatos a téma. Időnként nem feltétlenül tapintatos, vagy illedelmes, de nála mindig mindennek megvan a maga oka. Ha valami sértőt, vagy gúnyosat mond, nagyon ritkán kér elnézést, lévén nem véletlenül tette. Ha megsértik, emelt fővel bunkó. Viszont annak ellenére, hogy tisztában van intelligenciájával, alapvetően nem hordja fent az orrát. Amíg nem adnak rá okot, mindenkivel szemben legalább közömbös.
Kitűnő barát és hallgatóság, viszont tanácsot nem szeret adni. Meghallgatja a másik mondandóját, esetleg elmondja, hogy ő hogyan látja, de sosem tanácsol.

Külső megjelenés:
Átlagos magassággal bír a maga 183 cm-ével. Alkata nem kiemelkedő, gyakran megkapja, hogy sovány. Szálkás izomzata nem különösebben szembeszökő, ennek ellenére van benne erő. Arca jellegzetes, ami talán az átlagosnál nagyobb orrának köszönhető, esetleg a mélybarna szempárnak, vagy az állandó borostának. Gyakran megesik, hogy szakállat hagy, annyira nem fektet sok energiát arcszőrzetének ápolásába. Haja sötétbarna, válláig ér, hullámos. Annak ápoltságára azért mindig ügyel, leginkább kiengedve szereti hordani. Az összkép viszont egész kellemes, nem egy rosszképű fazon.
Öltözködésére nem fektet túl sok hangsúlyt, azt veszi fel, ami van. Neki teljesen mindegy, hogy ing vagy póló, farmer vagy szövetnadrág. Tiszta? Akkor jöhet. Színvilágban azért van, ami az ő szemét is bántja… vagyis, amiről tudja, hogy bántaná. Egy színvaknak sosem volt egyszerű öltözködnie, de mindig rákérdez a kedves eladónál a színre, mielőtt megvesz valamit és így igyekszik kiszűrni a rikító színeket. A sötét, megnyugtató árnyalatokat szereti, persze a fehérrel sincs baja.

Előtörténet:
’75 augusztusában látta meg a napvilágot Spanyolországban, azon belül is Madridban, a fiatal José Vicente Sánchez. Édesapja spanyol tanárember volt, édesanyja angol védőnő, akit Madridba sodort az élet. Egyetlen gyermekük volt a kis Vicente. Nem mintha nem szerettek volna népes családod, de a kisfiú születésekor fellépő komplikációk miatt lehetetlenné vált, hogy újabb gyermekkel gazdagodjon a család.
Nem voltak gazdagok, nem ették nagy kanállal az életet, de amire szükségük volt, azt meg tudták venni, még ha túlórákat is kellett e miatt vállalni. Nagyon rendes, dolgos család volt, Vicente igazán rendes neveltetésben részesült. 6 évesen aztán elkezdett panaszkodni a kisfiú, hogy folyton fáj a feje, meg homályosan is lát. A diagnózis: Agytumor. Természetesen sikerült kioperálni a szemidegekhez közel elhelyezkedő daganatot, még ha az orvosok lehetséges veszélyként az esetleges vakságot is megjósolták. Nem vakult meg a fiúcska szerencsére… vagyis nem úgy, ahogy ettől annyira tartottak. Ugyanis színvak lett, 6 éves kora óta egy fekete-fehér világban éli az életét.
Az iskolában igazán jól teljesített, sosem volt rá panasz az átlagos egy-két kis stiklin kívül, amit talán minden gyerek elkövet. Épp a gimnáziumot kezdte volna, amikor szülei úgy döntöttek, hogy több lehetőség reményében az édesanya szülőhazájába, Angliába költöznek. Hát Angliában kezdte meg Vicente a gimnáziumot.
Természetesen nehéz volt beilleszkednie, eleinte a gyér angoltudás, majd a kultúrák közti különbség miatt. Nem volt feltétlenül hiperaktív gyerek, de ő azért mégiscsak forróbb vérmérsékletű emberekhez volt szokva. A hűvös angol mentalitás meg egyszerűen lenyűgözte, csodálta, hogy milyen higgadtak és kimértek. Bőven volt ideje eltanulni tőlük. Félreértés ne essék, ezzel nem a spanyol származása felett mondott ítéletet, hiszen rendkívül szereti a mai napig szülőhazáját, de ha az angol mentalitás csak választás kérdése, neki bizony az kell.
Jó eredményekkel végzett, persze mindeközben barátokat szerzett. Nem igazán kerülte el az sem a figyelmét, hogy spanyol származása miatt a lányok is jobban felfigyelnek rá, hiszen a sok hófehér ember között egy kreolbőrű, azért igencsak megtöri az egyhangúságot. Ennek ellenére csak egyetlen barátnője volt a gimnázium ideje alatt. A hölggyel egyébként a mai napig levelet váltanak időnként, tartós és mély barátsággá szelídült a szerelem.
Természetesen tovább tanult, méghozzá állatorvosnak. Mindig is szerette az állatokat és bár 10-12 évesen az ember elveti az állatorvosi ambícióit, neki ez megmaradt. Eszes fiatalember volt, de erre szükség is volt, lévén a családi kassza a kevés munka miatt igencsak megcsappant. Vicente-nek munkát kellett vállalnia az iskola mellett, de mint mondottan volt eszes srác volt, a vizsgáin így is gond nélkül átment. Pedig éjszakánként hol árufeltöltő volt valamelyik boltban, hol építkezéseken töltötte az estéit.
Későbbi feleségét úgy ismerte meg, hogy némely előadásuk az orvostanhallgatók épületében volt. A fiatal orvosnak készülő lánnyal teljesen véletlenül ismerkedett meg, amikor az ottani könyvtárban ugyanazon könyv utolsó példányát szerették volna kivenni. Minden kapcsolat indul valahonnan, nem de? Diploma után esküvő következett és, amint mindketten szert tettek a gyakornoki állásukra, ki is vettek közösen egy lakást Londonban. Vicente szülei nem sokkal ezt követően költöztek haza Madridba, megnyugodva hogy a fiúk élete rendben van, már csak a saját pénzügyeiket kellene rendbe rakni valahogy.
Közös megállapodásból nem vállaltak gyereket, amíg a karrierjük nem nyújt kellő anyagi biztonságot. 26 évesen állami hitelből, de Vicente megnyithatta a saját állatorvosi rendelőjét. Felesége természetesen még rezidensi éveit taposta, de akkor úgy döntöttek nem várnak tovább. A nő egy gyönyörű kislánynak adott életet, a Sofia nevet kapta.
Igazából történetünknek most kellene valahogy úgy végződnie, hogy… és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. De az élet, vagy a természet, franc se tudja mi, de belezavart a történetbe. 11 évvel a lányka születése után szörnyű katasztrófák sorozata sújtotta a világot. Az egyik ilyen katasztrófa miatt omlott be az egyik londoni bevásárlóközpont teteje. A balesetben rengetegen vesztették életüket, többek között Sofia és az édesanyja is.
Pár nappal később a híd szélén állva a férfi a mulandóságot latolgatta. Természetesen ugrani készült… és ugrott is. Ő igazán nem akart galambbá változni, lévén fogalma sem volt róla, hogy képes ilyesmire. Arra meg végképp nem gondolt, hogy az esetnek szemtanúja is van. Épp akkor, a napokban pattant ki a képességekkel bírók ügye, az elsők közt csaklizták be. Igazából Vicente fel se dolgozta a nagyjából egy hét alatt lepergő eseményeket, de máris szállították át valamiféle koncentrációs táborba.
A fájdalom sem tart örökké, de persze örök sebet hagyott benne a felesége és a gyermeke elvesztése. Sokáig nem igazán látta értelmét annak, hogy bármit is tegyen annak érdekében, hogy túléljen. Ott a táborban viszont a képességekkel bírók között nem egy ember állította, hogy céllal kapták a képességeiket, hogy ők valamiféle próféták és jóra kell fordítaniuk az adományt, ami jutott nekik. Már maga sem tudja, hogy akkor miért is próbált hinni ebben, talán a benne lévő életösztön sugallta, hogy valami cél lebegjen a szeme előtt.
Másfél évig volt egy angol táborban, majd átszállították Amerikába. Ott egy évet töltött. Ez idő alatt bőven volt ideje kiismerni a képességeit, amikor az őrök nem figyeltek, vagy épp éjszaka a körletben. Aztán egy napon egy magát Ellenállásnak nevező csoport szabadítóakciójába keveredett. Nem őt akarták kivinni, de azzal, akiért jöttek időközben igen jó barátok lettek, így rajta is segítettek.
Azóta van az Ellenállás köreiben. Helyismeret hiányában még mindig a főhadiszálláson lakik. Szinte minden téren igyekszik segíteni az Ellenállást. Ha kell, beszervez másokat, vagy Horusékkal tart a beszerző akciókban, esetleg az ugyancsak a főhadiszálláson élő fiatalokat tanítja biológiára, kémiára, spanyol nyelvre. Helyén van az esze is, ráadásul nem mai gyerek, így az Ellenállásnál hamar rájöttek, hogy érdemes időnként a véleményt is kikérni. És hogy hisz-e még a prófétaságban? Néha maga sem tudja.